- Pain is inevitable. Suffering is optional. - Ha például futás közben úgy érezzük, hogy "jaj, ez nagyon kemény, nem bírom tovább", abból a "nagyon kemény" elkerülhetetlen tény, de a "bírom vagy nem bírom" rész mindenképpen magának a futónak a döntésére van bízva.
-A győzelem vagy a vereség nem izgat különösebben, lehet szó akármiről. Inkább arra irányul az érdeklődésem, hogy képes voltam-e teljesíteni a saját magam által meghatározott szintet.
- Az átlagos futók többsége úgy indul neki a versenynek, hogy előre kitűzi egyéni időcélját. Ha ezen az időn belül fut, az azt jelenti, hogy teljesített valamit, ha meg esetleg nem, az azt, hogy nem sikerült teljesítenie. Azt is teljesítménynek lehet tekinteni, ha valaki nem tudott ugyan kitűzött idején belül futni, de elégedettség, vagyis előrevivő, pozitív érzés maradt benne, hogy minden tőle telhetőt megtett, avagy valamilyen nagyobb felfedezésre jutott a futásra és önmagára vonatkozóan.
- Míg futok, egyszerűen csak futok. Alapvetően ürességben futok. Vagy fordítva: talán éppen az üresség megszerzéséért futok. De még ebbe az ürességbe is beúsznak időnként gondolatok. Magától értetődő.
A gondolatok, melyek futás közben behatolnak elmémbe... nem valamiféle tartalom, hanem az üresség tengelye köré szerveződő gondolatok.
- Számomra az öregedés olyasmi, amit életemben először élek át, és az érzelmeket, melyeket megízlelek általa, bizony, életemben először ízlelem. Ha korábban csak egyszer is átéltem volna, nyilván kicsit világosabban tudnám analizálni, de először történik meg velem, úgyhogy nem megy olyan egyszerűen. ------> Futás közben megpróbálok a folyóról gondolkodni. Megpróbálok felhőkről gondolkodni. De lényegileg semmin sem gondolkodom. Egyre csak futok a házilag barkácsolt, otthonos ürességben, az ismerős csendben. És ez bizony csodálatos. Akárki akármit mond.
- A sérülések, melyeket a lélek szerez, magától értetődő ár, melyet önállóságunkért meg kell fizetnünk a világnak.
- Mindig is az volt az egyetlen erősségem, hogy szorgalmas,kitartó és fizikailag terhelhető vagyok. Lónak nem versenyló lennék, hanem igás.
- Ha teljes erőbedobással küzdök, de nem megy, akkor képes leszek a lemondásra. De tudtam, hogy ha azért vallok kudarcot, mert félmegoldást választottam, azt sokáig bánnám.
-Sose bírtam, ha olyasvalamire kényszerítettek, amit nem akarok, akkor, amikor nem akarom. Ha viszont hagyják, hogy azt csináljam, amit szeretnék, akkor és úgy, amikor és ahogy szeretném, nagyobb igyekezettel csinálom, mint az átlag.
- Ha azonban meggondoljuk, talán éppenhogy szerencse volt ilyen hízékony alkattal születnem. Nekem ugyanis, ha nem akarok elhízni, muszáj nap mint nap keményen edzenem, valamint odafigyelnem, hogy mennyit és mit eszem. Fárasztó egy élet.
- A legfontosabb, amit az iskolában megtanulunk, az az, hogy a legfontosabb dolgokat nem lehet az iskolában megtanulni.
- A tokioi fitneszkubban, ahová járok, van egy falragasz: "Az izmok nehezen jönnek, könnyen mennek. A túlsúly könnyen jön, nehezen megy."
- Az egészséges önbizalom és az egészségtelen önteltség közti határvonal nagyon vékony.
- Ezt az írást figyelmeztetésnek is szánom a magam számára és biztatásnak is. Meg arra is szánom, hogy föltámasszak egy bizonyosfajta motivációt, mely egy ponton elszunnyadt bennem. Úgy is mondhatjuk, hogy a gondolataimat akarom mederbe terelni ezzel a szöveggel.
- Az utolsó néhány kilométert szeretném (viszonylag) jókedvűen futni, minden erőmet beleadni egy sprintbe, és mosolyogva célba érni. Ennél a versenynél ez az egyik célom.
- Saját, egyéni korlátainkon belül, lehetőség szerint a legmagasabb fordulaton pörgetni magunkat: ez a futás alapvető lényege, továbbá az élet (és számomra az írás) metaforája is.
- Mikor kint futok a városban, a kezdő és a veterán futókat is azonnal meg tudom különböztetni. A fújtatva, röviden lélegzők a kezdők, a csendesen, szabályosan lélegzők a veteránok. Az ő szívük lassan, gondolataiba merülve méri az időt.
- A nem ép léleknek is ép testre van szüksége, ha ellentmondásnak hangzik is.
- ... az a verseny futóönmagam számára nem kis jelentőséggel bír.
- Életemben először futok 42 km-nél hosszabb távot. Vagyis az én privát Gibraltári-szorosomhoz értem. Innentől ismeretlen vizeken járok.
- Nem látok mást, mint háromméternyi utat magam előtt, hoyg azon túl mi van, nem tudom.
- ... a verseny teljesítése fölött érzett elégedettség azért kezdett bennem megszületni, mintha végre eszébe jutott volna. Privát öröm és megnyugvás is volt ez afölött, hogy még megvan bennem az erő magamtól bevállalni valami rizikósat, majd túljutni rajta valahogy. Lehet, hogy a megnyugvásom éppenséggel nagyobb volt, mint az örömöm. Érzetem, amint lassan kioldódik bennem egy szorosra kötött csomó, amiről nem is tudtam, hogy ott van.
- runner's blue - a futó melankóliája
- Az írás művelete által formálom a gondolataimat.
- Az edzések és a versenyek sem voltak már többek, ha volt is köztük kisebb - nagyobb különbség, mint formális ismétlődések. Nem tették rám azt a lelkesítő hatást, mint korábban.
- ...nincs más választásunk, mint mindezt egy az egyben, okok és körülmények ismerete hiányában is elfogadni. Ahogy az adórendszert, az apályt és a dagályt, John Lennon halálát, meg a világbajnokság téves bírói ítéleteit fogadjuk el.
- Nem az a fontos, hogy az idővel harcoljak. A jövőre nézve inkább annak lesz döntő jelentősége, hogy mekkora megelégedettséget okoz majd a 42 km lefutása, és mennyire tudom közben jól érezni magam. Valószínűleg annak fogok örülni, azt fogom értékelni, ami nem fejezhető ki számokban. A büszkeségnek az eddigiektől kissé eltérő formáját fogom keresgélni.
- Mintha egy sötét felhő leszakadt darabja keveredett volna a gyomromba.
- A tapasztalat segítségével a fizikai teljesítőképességben jelentkező hiányosságokat is be lehet hozni.
- Egy kora őszi vasárnap letudtuk ezt a kis versenyt, és mindenki hazatér a maga otthonába, a maga mindennapjaiba. Aztán, mindenki a maga helyén, ugyanolyan keményen edz majd a következő versenyre, mint eddig (valószínűleg). Azt hiszem, azzal nem tudunk mit kezdeni, ha kívülről - avagy valami nagyon magas helyről - szemlélve ez az életmód értelmetlennek, reménytelenül haszontalannak, esetleg ijesztően kevéssé hatékonynak tűnik. De ha az egész valóban csupán olyan lehangoló tevékenység, mintha vizet meregetnénk egy régi, az alján kicsit lyukas fazékba, akkor is megmarad a tény, hogy beletettük az erőfeszítést. Akár volt értelme, akár nem, akár vagánynak néztünk ki, akár ügyetlennek, számunkra a legtöbb esetben úgyis valami olyan a legfontosabb, ami a szemnek láthatatlan (ám a szív számára érzékelhető). Az igazi értéket pedig gyakran csak kevéssé hatékony tevékenységeken keresztül lehet megszerezni. Ha lehangoló is, amit csinálunk, biztosan nem eszement.
- A hosszútávfutás nevelt és formált olyanná, amilyen most vagyok (többé - kevésbé, akár jó, akár rossz értelemben). Amíg lehet, együtt kívánok élni vele, és azt hiszem, együtt fogunk megöregedni. Ha logikusnak nem is nevezném, de azért ez is egy lehetséges életút. Meg aztán most már nem tudok mást választani, nincs igazam?
- Az egyes időeredmények és helyezések, a látszat, meg az, ahogyan mások értékelnek, mind csupán másodlagos jelentőségű. A futóknak, mint amilyen én is vagyok, az az elsődleges, hogy minden egyes célba a saját maguk erejéből érjenek be.
- A verseny előtt úgy éreztem, fizikailag tökéletes állapotban vagyok. Rendesen kipihentem magam. Térdemből eltűnt a bizonytalan érzés. A vádlimban maradt egy kis fáradtság, de nem annyi, hogy törődni kellene vele (gondoltam én). Az edzésprogramot maradéktalanul betartottam. Azt hiszem, egyszer sem készültem még versenyre ilyen összetett edzések sorozatával. Így aztán megvolt bennem a várakozás, hogy az utóbbi évek legjobb idejét futhatom. Hogy csak be kell váltanom összegyűlt zsetonjaimat.
-
-
-
- Az átlagos futók többsége úgy indul neki a versenynek, hogy előre kitűzi egyéni időcélját. Ha ezen az időn belül fut, az azt jelenti, hogy teljesített valamit, ha meg esetleg nem, az azt, hogy nem sikerült teljesítenie. Azt is teljesítménynek lehet tekinteni, ha valaki nem tudott ugyan kitűzött idején belül futni, de elégedettség, vagyis előrevivő, pozitív érzés maradt benne, hogy minden tőle telhetőt megtett, avagy valamilyen nagyobb felfedezésre jutott a futásra és önmagára vonatkozóan.
- Míg futok, egyszerűen csak futok. Alapvetően ürességben futok. Vagy fordítva: talán éppen az üresség megszerzéséért futok. De még ebbe az ürességbe is beúsznak időnként gondolatok. Magától értetődő.
A gondolatok, melyek futás közben behatolnak elmémbe... nem valamiféle tartalom, hanem az üresség tengelye köré szerveződő gondolatok.
- Számomra az öregedés olyasmi, amit életemben először élek át, és az érzelmeket, melyeket megízlelek általa, bizony, életemben először ízlelem. Ha korábban csak egyszer is átéltem volna, nyilván kicsit világosabban tudnám analizálni, de először történik meg velem, úgyhogy nem megy olyan egyszerűen. ------> Futás közben megpróbálok a folyóról gondolkodni. Megpróbálok felhőkről gondolkodni. De lényegileg semmin sem gondolkodom. Egyre csak futok a házilag barkácsolt, otthonos ürességben, az ismerős csendben. És ez bizony csodálatos. Akárki akármit mond.
- A sérülések, melyeket a lélek szerez, magától értetődő ár, melyet önállóságunkért meg kell fizetnünk a világnak.
- Mindig is az volt az egyetlen erősségem, hogy szorgalmas,kitartó és fizikailag terhelhető vagyok. Lónak nem versenyló lennék, hanem igás.
- Ha teljes erőbedobással küzdök, de nem megy, akkor képes leszek a lemondásra. De tudtam, hogy ha azért vallok kudarcot, mert félmegoldást választottam, azt sokáig bánnám.
-Sose bírtam, ha olyasvalamire kényszerítettek, amit nem akarok, akkor, amikor nem akarom. Ha viszont hagyják, hogy azt csináljam, amit szeretnék, akkor és úgy, amikor és ahogy szeretném, nagyobb igyekezettel csinálom, mint az átlag.
- Ha azonban meggondoljuk, talán éppenhogy szerencse volt ilyen hízékony alkattal születnem. Nekem ugyanis, ha nem akarok elhízni, muszáj nap mint nap keményen edzenem, valamint odafigyelnem, hogy mennyit és mit eszem. Fárasztó egy élet.
- A legfontosabb, amit az iskolában megtanulunk, az az, hogy a legfontosabb dolgokat nem lehet az iskolában megtanulni.
- A tokioi fitneszkubban, ahová járok, van egy falragasz: "Az izmok nehezen jönnek, könnyen mennek. A túlsúly könnyen jön, nehezen megy."
- Az egészséges önbizalom és az egészségtelen önteltség közti határvonal nagyon vékony.
- Ezt az írást figyelmeztetésnek is szánom a magam számára és biztatásnak is. Meg arra is szánom, hogy föltámasszak egy bizonyosfajta motivációt, mely egy ponton elszunnyadt bennem. Úgy is mondhatjuk, hogy a gondolataimat akarom mederbe terelni ezzel a szöveggel.
- Az utolsó néhány kilométert szeretném (viszonylag) jókedvűen futni, minden erőmet beleadni egy sprintbe, és mosolyogva célba érni. Ennél a versenynél ez az egyik célom.
- Saját, egyéni korlátainkon belül, lehetőség szerint a legmagasabb fordulaton pörgetni magunkat: ez a futás alapvető lényege, továbbá az élet (és számomra az írás) metaforája is.
- Mikor kint futok a városban, a kezdő és a veterán futókat is azonnal meg tudom különböztetni. A fújtatva, röviden lélegzők a kezdők, a csendesen, szabályosan lélegzők a veteránok. Az ő szívük lassan, gondolataiba merülve méri az időt.
- A nem ép léleknek is ép testre van szüksége, ha ellentmondásnak hangzik is.
- ... az a verseny futóönmagam számára nem kis jelentőséggel bír.
- Életemben először futok 42 km-nél hosszabb távot. Vagyis az én privát Gibraltári-szorosomhoz értem. Innentől ismeretlen vizeken járok.
- Nem látok mást, mint háromméternyi utat magam előtt, hoyg azon túl mi van, nem tudom.
- ... a verseny teljesítése fölött érzett elégedettség azért kezdett bennem megszületni, mintha végre eszébe jutott volna. Privát öröm és megnyugvás is volt ez afölött, hogy még megvan bennem az erő magamtól bevállalni valami rizikósat, majd túljutni rajta valahogy. Lehet, hogy a megnyugvásom éppenséggel nagyobb volt, mint az örömöm. Érzetem, amint lassan kioldódik bennem egy szorosra kötött csomó, amiről nem is tudtam, hogy ott van.
- runner's blue - a futó melankóliája
- Az írás művelete által formálom a gondolataimat.
- Az edzések és a versenyek sem voltak már többek, ha volt is köztük kisebb - nagyobb különbség, mint formális ismétlődések. Nem tették rám azt a lelkesítő hatást, mint korábban.
- ...nincs más választásunk, mint mindezt egy az egyben, okok és körülmények ismerete hiányában is elfogadni. Ahogy az adórendszert, az apályt és a dagályt, John Lennon halálát, meg a világbajnokság téves bírói ítéleteit fogadjuk el.
- Nem az a fontos, hogy az idővel harcoljak. A jövőre nézve inkább annak lesz döntő jelentősége, hogy mekkora megelégedettséget okoz majd a 42 km lefutása, és mennyire tudom közben jól érezni magam. Valószínűleg annak fogok örülni, azt fogom értékelni, ami nem fejezhető ki számokban. A büszkeségnek az eddigiektől kissé eltérő formáját fogom keresgélni.
- Mintha egy sötét felhő leszakadt darabja keveredett volna a gyomromba.
- A tapasztalat segítségével a fizikai teljesítőképességben jelentkező hiányosságokat is be lehet hozni.
- Egy kora őszi vasárnap letudtuk ezt a kis versenyt, és mindenki hazatér a maga otthonába, a maga mindennapjaiba. Aztán, mindenki a maga helyén, ugyanolyan keményen edz majd a következő versenyre, mint eddig (valószínűleg). Azt hiszem, azzal nem tudunk mit kezdeni, ha kívülről - avagy valami nagyon magas helyről - szemlélve ez az életmód értelmetlennek, reménytelenül haszontalannak, esetleg ijesztően kevéssé hatékonynak tűnik. De ha az egész valóban csupán olyan lehangoló tevékenység, mintha vizet meregetnénk egy régi, az alján kicsit lyukas fazékba, akkor is megmarad a tény, hogy beletettük az erőfeszítést. Akár volt értelme, akár nem, akár vagánynak néztünk ki, akár ügyetlennek, számunkra a legtöbb esetben úgyis valami olyan a legfontosabb, ami a szemnek láthatatlan (ám a szív számára érzékelhető). Az igazi értéket pedig gyakran csak kevéssé hatékony tevékenységeken keresztül lehet megszerezni. Ha lehangoló is, amit csinálunk, biztosan nem eszement.
- A hosszútávfutás nevelt és formált olyanná, amilyen most vagyok (többé - kevésbé, akár jó, akár rossz értelemben). Amíg lehet, együtt kívánok élni vele, és azt hiszem, együtt fogunk megöregedni. Ha logikusnak nem is nevezném, de azért ez is egy lehetséges életút. Meg aztán most már nem tudok mást választani, nincs igazam?
- Az egyes időeredmények és helyezések, a látszat, meg az, ahogyan mások értékelnek, mind csupán másodlagos jelentőségű. A futóknak, mint amilyen én is vagyok, az az elsődleges, hogy minden egyes célba a saját maguk erejéből érjenek be.
- A verseny előtt úgy éreztem, fizikailag tökéletes állapotban vagyok. Rendesen kipihentem magam. Térdemből eltűnt a bizonytalan érzés. A vádlimban maradt egy kis fáradtság, de nem annyi, hogy törődni kellene vele (gondoltam én). Az edzésprogramot maradéktalanul betartottam. Azt hiszem, egyszer sem készültem még versenyre ilyen összetett edzések sorozatával. Így aztán megvolt bennem a várakozás, hogy az utóbbi évek legjobb idejét futhatom. Hogy csak be kell váltanom összegyűlt zsetonjaimat.
-
-
-
